Mentőöv Állatvédő Egyesület

Mentőöv Állatvédő Egyesület

Szép,nyári napok.......

2016. augusztus 05. - Mentőöv Állatvédő Egyesület

40 fokos hőség, ragyogó napsütés. Ülhettünk volna akár egy medencében is hűsölésképpen, limonádét szürcsölgetve, de mivel már a szombat reggelünk bejelentések hadával kezdődött, így erről ismét lemondtunk. :(

Az első picike jövevényünk Bonbon, egy 5-6 hetes körüli kicsilány. Ki is posztoltuk az oldalunkra, rengetegen aggódtatok érte, és drukkoltatok az életéért, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk <3 Egy Salgótarjánhoz közeli faluban tették ki őt a főútra, bízva abban, hogy majd egy autó, a kóbor kutyák, vagy a kánikula elintézi a sorsát. Bonbonnak szerencséje volt, hiszen egy állatszerető ember időben rátalált, és értesített minket. Iszonyú kimerülten, fáradtan érkezett hozzánk, súlyos hasmenéssel, amit a rengeteg féreg okozott. Olyan mértékű volt a fertőzöttsége, hogy féreghajtó nélkül is már ömlöttek ki belőle élve a paraziták :( Nagyon megijedtünk, hiszen tudjuk, tragédia is lehet a vége ennek a fertőzésnek. Szerencsére már nagyon jól van, rosszalkodik, rendetlenkedik a csöppség :)

Íme egy friss fénykép róla, lehet ám gyönyörködni, illetve lassan várjuk majd a gazdijelöltek jelentkezését is :)

p1620702.JPG

 

Nem gondoltuk, hogy egyszer picit is örülni fogunk annak, hogy egy komplett kutyacsalád érkezik hozzánk, de Bonbon szerencséje most ez volt. Még aznap délután bejelentést kaptunk, hogy Nagykeresztúr felé a főúton pici kutyák és mamájuk szaladgál. Ismerjük sajnos ezt a szakaszt, rengeteg állattól szabadulnak ott meg, és az autók iszonyat sebességgel közlekednek. Tudtuk, hogy nem maradhatnak ott, mert soha nem tudnánk a lelkiismeretünkkel elszámolni, ha bármi bajuk esne. A mentésük nem volt könnyű, hiszen Merci (ejtsd: Merszi) anyatigrisként védte a gyerkőcöket, nem lehetett a közelükbe férkőzni. Egy órás becézgetés, etetgetés után a mami feladta, látta, hogy tőlünk úgysem szabadul, így engedte, hogy bepakoljuk a kicsiket, majd beugrott melléjük az autóba <3 Eleinte rendkívül bizalmatlan volt, azt gondolta, bántani fogjuk a kicsiket. Nem támadott már, de mindig a nyomunkban volt, fél szemét mindig rajtunk tartotta, amikor a babák közelébe mentünk. 3 nap múlva már kezdett  felengedni, megkaptuk az első, icipici farokcsóválást is tőle <3 És azóta egyre jobban haladunk :). Nagyon értelmes, együttműködő kislány, aki Bonbont azonnal sajátjaként kezdte el nevelgetni, aminek hatására a gyenge, fáradt kiskutya új erőre kapott. Ahogy Merci először megnyalta, engedte őt cumizni, eltűnt a mindent feladó kiskutya, és gyakorlatilag egy pillanat alatt visszatért belé az élet <3 <3 És a hasmenése is elmúlt :)

Merci, a mami:

p1620693.JPG

 

A fizikai és lelki állapota alapján nem volt könnyű élete idáig. A féregfertőzöttsége neki is nagyon súlyos volt, folyamatos kezelés és féreghajtás alatt áll, mert neki is elég durva hasmenése volt, és még picit van a mai napig is a paraziták miatt. Nagyon sovány, de annyira, hogy ezt nem lehet az anyasággal magyarázni. A hosszú szőre miatt nem látszódik, de minden csontja kitapintható :( 3 év körülinek saccoltuk, de valószínűleg soha sem gondoskodtok róla :( Az emberekben elvesztett bizalma pedig sejthető, miért alakulhatott ki :( Mi mindent megteszünk azért, hogy ennek a csodálatos anyukának végre olyan élete lehessen, amit megérdemel <3

És most jöjjenek Merci picinyei, szám szerint öten. Azt már mondanunk sem kell, hogy a parazita fertőzöttség miatt ők is orvosi kezelés alatt állnak. :( Mindezek ellenére anyukájuk igazán nagyszerűen gondoskodott róluk, mert mindannyian csodaszép kis vasgyúrók :)

Lássuk a csoki családot egyesével. Az első Tibi, az egyetlen fiúcska a csapatban :)

p1620676.JPG

Twix és Snickers

p1620643.JPG

Nesquik

p1620691.JPG

és MilkyWay

p1620720.JPG

Sajnos mire már fellégezhettünk volna a hétvégéből, hétfőn újból bejelentésre mentünk. 4 pici kutyát dobtak ki késő este Nagylócon a főúton, egy ZSÁKBAN. Sajnos aznap este nem tudtunk elindulni, mert egyetlen mozdítható tagunk, aki lett volna, a lerobbant autójával állt a város közepén, de szerencsére a bejelentők figyeltek rájuk másnapig. Az ő mentésünk sem volt sokkal egyszerűbb, mert bár alig 2 hónaposak, már most rettegnek az emberektől. Menekültek bokrokba, autók alá előlünk, mire ők is beletörődtek a sorsukba, miszerint jönnek velünk, és meg tudtuk fogni őket. 4 gyönyörűséges baba, telis-tele bolhával és férgekkel :( Idimamijukkal elég hamar megbarátkoztak, most már nyüszögve, sírva csüngenek rajta, imádják őt. Sajnos nekik is kell a drukk, hogy az elkövetkező hetekben semmi gond ne legyen velük, és gond nélkül viseljék ők is a féreghajtásokat.

Lássuk őket is a felállás 2 kisfiú és 2 kislány :). Íme Zengő, Vacak, Szellő és Fruska :)

Itt még rettegve várták, vajon mit fogunk mi is csinálni velük :( Minden látszódik a szemükben :(

13898604_1501103866581687_1582569745_o.jpg

De ezeken a képeken már mosolyognak :)

13900649_1280806971959750_1742394234_n.jpg

13884382_1280802405293540_793344223_n.jpg

13933462_1280802821960165_1282386035_n.jpg

13936706_1280806938626420_655866694_n.jpg

 

Ha esetleg még az égiek szerint unatkoztunk volna, keddre várt minket a legszörnyűbb eset :(

A Salgótarjáni Állatgyógyászati Centrumból szóltak nekünk, hogy egy kiscicát bevittek hozzájuk szörnyű állapotban. A tulajok is befogadták, de valamilyen baleset történt vele, valamiért ők sem tudták mi, és nincs pénzük kezeltetni, de nem is szeretnék. Állatorvosaink sem szerették volna elaltatni, hiszen a borzalmas sérülésétől függetlenül egy dorombolós, kedves, bűbájos, 4 hónap körüli kiskandúrka.

Nos, a cicának gyakorlatilag leszakadt a feneke, és végig a hátsó combjairól lenyúzódott a bőr, ami már teljesen elfertőződött, iszonyatosan gennyes volt. Borzasztó fájdalmai lehetnek, de minden kezelés, gyógyszerezést, sebtisztítást egy hang nélkül, dorombolva tűr <3 Sajnos varrni nem lehet, így minden nap többször fertőtlenítjük, és alkalmazzuk nála a cukros kezelést, ami ilyen eseteknél nagyon sokban hozzájárul a javuláshoz, illetve folyamatosan kapja az antibiotikumokat, gyulladáscsökkentőt.

A kép felkavaró lehet, de próbáltunk alakítani rajta, hogy ne legyen nagy mértékben sokkoló:

081.jpg

 

Ennyi árva máskor egy hónapra is sok(k) lenne, most 3 nap alatt csak kapkodtunk a fejünket, égtek a vonalak, hogy megoldásokat találjunk.

Hát, igen, ezt választottuk, de az első bátortalan puszik TŐLÜK mindent megérnek <3 <3

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mentoovegyesulet.blog.hu/api/trackback/id/tr488955626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása